Vakon élni, vagy meglátulni?
Ezúttal egy kedves olvasó által felvetett kérdésre igyekszem kifejtősen válaszolni, hitem, és az Ige alapján.
Ezúttal egy kedves olvasó által felvetett kérdésre igyekszem kifejtősen válaszolni, hitem, és az Ige alapján.
Ezúttal egy kedves olvasó által felvetett kérdésre igyekszem kifejtősen válaszolni, hitem, és az Ige alapján. Szeretném kifejezni örömömet, hogy olvasói kérdést is kaptam, így minimum egy embert érdekel majd ez a bejegyzés. 😀
No, de komolyan örülök, hogy lassan, de biztosan kapcsolat alakul az olvasók, követők, és köztem. Nos, a kérdés az, hogy hívő Keresztyén emberként mit is gondolok arról, mikor megállítanak térítgetők, és bizton állítják, hogy meggyógyul a szemem, ha hiszek? Nehéz vitatkoznom, mert hiszem, hogy meggyógyul, csak éppen lehet, hogy nem ebben a földi életben. Amikor ezt felelem egy buzgó térítgetőnek, mindig megrökönyödnek, és megkérdőjelezik a hitemet. Én pedig nem azt mondtam, hogy Istennek ne lenne hatalma egy csettintéssel meggyógyítani engem itt, és most, hanem azt, hogy lehet, nem itt, és most fogja megtenni. Koránt sem azért mert gonosz lenne, vagy korlátozottak volnának a képességei. Konkrét oka van, amit alább ki is fogok fejteni.
János Evangéliuma 9. része, a vakon született ember meggyógyításával kezdődik, mégpedig szombat napon. Nem az első eset, hogy Jézus kifejezésre juttatja, hogy ő a törvény betöltője, de most nem ezt szeretném kiemelni. Amikor a tanítványok meglátják, a 2. versben meg is kérdezik, hogy ki vétkezett, amiért ez az ember vakon született? Ekkor ugyanis az az ószövetségi felfogás élt a fogyatékossággal élő emberekkel kapcsolatban, hogy állapotuk valamiféle büntetés, az Úr büntetése.
Ha nem konkrétan ők okozták ezt maguknak, akkor megörököltek valami büntetést a szüleiktől, vagy más ősüktől. Jól láthatjuk, hogy Jézus meghaladta már akkor is ezt a korlátolt gondolkodást, és a harmadik versben ezt feleli: "Sem ez nem vétkezett, sem ennek szülei; hanem hogy nyilvánvalókká legyenek benne az Isten dolgai." (János Evangéliuma: 9,3.)Károli fordítás, más fordításban inkább úgy olvashatjuk, hogy nyilvánvalóvá váljon rajta Isten dicsősége, de a lényeg világos. Isten hatalma, és kegyelme abban is megmutatkozik, hogy egy vak embert is életképessé tud tenni. Egy vak ember is lehet eszköze ebben a világban. Arra pedig ígéretünk van, hogy a feltámadáskor tökéletes testet kapunk. Addig is kár sopánkodni, önsajnálattal sanyargatni önmagunkat, és a környezetünket, hanem inkább éljünk az Úrtól kapott talentumokkal! Fel kell fedeznünk, mire szánt minket az Úr. Ha megtaláljuk, teljesen mindegy, hogy vakon, siketen, bárhogy élünk, képesek leszünk teljesíteni a feladatunkat. Senki sem mondta, hogy könnyű lesz, sőt keskeny, és rögös az út, de van, aki vezet minket.
Mielőtt pedig azt hinnétek, hogy mekkora a szám, egyáltalán nem vagyok jó passzban így januárban. Rengeteg múltbéli emlék mérgezi a januáromat, pedig a születésnapom is közeleg. A tény ettől még tény marad, feladatom van, amihez nehezített pályaként a vakságot kaptam, de nem azért, hogy én legyek a frankó gyerek, hanem, hogy Isten dicsőségére tegyem, amit teszek, az ő dicsőségére élhessek. Nem mindig sikerül, de valamiért még itt vagyok, tehát még eszköze vagyok ezen a földön. A válasz tehát az, hogy egyszer meggyógyulok, de csak Isten tudja, hogy mikor. Felesleges őt korlátok közé szorítani, hiszen ez az állapot nem büntetés, csupán egy állapot. Nem több, és nem is kevesebb. Kérdés, hogyan sáfárkodom vele? Istent dicsőítem-e az állapotommal is, vagy sajnálatot próbálok kelteni? Én tudom, mit akarok, de a saját életedre vetítve, a választ neked kell megadnod.